50 db nyílt levél a kortársaknak!

Közzétéve: 2016. október 07. 12:00


A Slam Poetry OB előválogatóján Babiczky Tibor költő, Csepelyi Adrienn újságíró és Böröcz Judit, a Petőfi Irodalmi Múzeum programszervezője mellett a Grund Színház színésze, Palkovits Nóra segítette az országos döntő résztvevőinek kiválogatását a zsűri asztalnál. Nóra beszámolója az eseményről.

Slam Poetry előválogatót zsűrizhettem. Megtiszteltetés.

Mit csinál egy zsűritag? Ül az első sorban és a hivatalosan, azaz időtúllépés nélkül, 3 percbe sűrített vágyakat, félelmeket és hitvallásokat, amik ütembe és hangsúlyok rendszerébe bújtatottan dobódnak az arcába, megpróbálja rangsorolni. Mi alapján? Fogalmam sincs. És szerintem azért nincs, mert nem lehet. Hogy is kerülhetne egy jól „operacinalizált” listába az önmagáért heves gesztikulációval kiálló diáklány és a nők elleni erőszakról tabuk nélkül kommunikáló őszülő fickó. Hogy lehetne előrébb egy vallomás, mint egy kérelem, egy aggodalom a jövőről, mint egy bölcselet a múltról? Sehogy, és mégis milyen jó probléma! Jó, hogy egy listába kell tenni őket, mert egy színpadon állnak és ugyanahhoz a közönséghez beszélnek. Olyan ez, mint 50 db nyílt levél a kortársaknak. Mint 50 várva várt kísérlet a kinyilatkoztatásra.

Én csak ültem az első sorban: „Sz, mint szeretet” – hangzik a lapját gyűrögető, mikrofonba halkan beszélő lánytól. Levél Eduárdhoz, szavalja megtört arccal, átütő tekintettel egyszerűen az ismerős férfi. Később meg Korszakovosnak gúnyolja magát a meglepetésszerűen előtűnt író, aki attól tart, hogy nem engedik haza, mert elfelejtette a kapukódot – és én kapkodom a fejem, hogy mi történhet ma még itt?

A „halálnapnak” nevezték a válogató harmadik napját, ahonnan olyan emberektől búcsúzunk, akiket hallgattunk volna még. Engedtessék meg nekem, hogy összefoglalómban én mégse bánkódjak, hanem köszönetet mondjak a rímbe csomagolt gondolatok mellett a bátorságért. Improvizációs képzéseinken állandóan azzal foglalkozunk, hogyan győzhetjük le a félelmet a színpadon állva, amit a ránk meredő tekintetek okoznak. Itt is féltünk, naná. És mégis egymásnak adták a mikrofont az „improszüzek” kérdéseket fogalmaztak meg és jól ismert érzésekről meséltek nekünk. Hát mi ez, ha nem a lényeg.

Köszönet érte. Én nem bánkódom a kiesettek miatt, én gratulálok nekik.

PN


Következő előadásink



Vissza a teljes listához