"Azt szoktam kérni, amitől a legjobban félek!"

Közzétéve: 2016. április 14. 12:00


Biszak Áron "Maestro"-t kérdeztük színházról, impróról, imprószínházról.

Mióta vagy tagja a Grund Színháznak?

Lassan már 3 éve. Én eleinte eléggé görcsös voltam a színpadon, különösen az improvizáció tekintetében. De ez az idők során nagyjából feloldódott, és igyekszem a kevésbé jó színpadi szokásokat jobb szokásokra cserélni. Mostanra már kifejezetten vonz, hogy újabb és újabb dolgokban próbáljam ki magam. Ha a Maestroban a rendező megkérdezi, hogy mit szeretnék játszani, akkor pont azt szoktam kérni, amitől a legjobban félek.

Miért fontos Neked az impró?

Azért van óriási jelentősége az életemben, mert arra kényszerít, hogy mindig a jelenben legyek és mindig nyitott legyek — elsősorban a színpadi partneremre. Ha ezt nem tudom megvalósítani, akkor azonnal lebukok, és mindenki érzi, hogy nem annyira sikerült a jelenet. De az impróban az a jó, hogy itt még ez is jó! Fontos számomra, hogy merjek bukni, és a hibákban adott esetben megtaláljam a tanulás lehetőségét. A színpadon ez sokkal könnyebb, mint az életben. Itt laboratóriumi körülmények között teheted tönkre a saját színpadi karaktered életét.

Mi érdekel a színházban?

Az elmúlt három évben totálisan megváltozott, amit a színészetről gondolok. Már tudom, hogy csak önfeledt szabadsággal érdemes játszani. Úgyhogy a színházban engem ez a szabadság érdekel és a kollektív kreativitás — az, hogy hogyan tudunk közösen elmesélni egy történetet.

Miről szól Neked a Maestro?

A közös játékról, amit az fűszerez meg, hogy a nézők kegyeiért is küzdünk. Érdekes azonnal visszajelzést kapni egy ilyen heterogén közegtől, mint a közönség. Örülök, hogy már negyedszerre lettem én a Maestro, de ez azért arról is szól, hogy milyen remek partnereim voltak.

Hogyan sikerült nyerned?

Jó kérdés! Én sokszor utólag nem is emlékszem pontosan, hogy mi történt a színpadon. Ott valahogy máshogy telik az idő. Egy transzállapotban vagy, és olyan sok impulzust igyekszel befogadni, amennyit csak lehet, de ezeket aztán nagyon könnyű elengedni. Arany Brigivel, Fodor Dáviddal és Somhegyi Gyurival játszottam együtt, és csak annyit érzékeltem, hogy csodálatosan segítik a jeleneteket. Felemeltek, aztán hopp már benne voltam az utolsó körben.

Milyen stratégiával készülsz a címvédésre!

Jelen leszek! Nagyon!


Következő előadásink



Vissza a teljes listához