CageMatch a Jazz Clubban októberben is, avagy hogyan került melír a szádra?

Közzétéve: 2016. november 14. 12:00


Az ismert formáció szerint három csapat mérközött meg a Grund Színház CageMatch előadásán októberben is.  Csak úgy izzott a színpad a frappáns, pörgős jelenetektől, midenkinek egy célja volt, győzelemre vinni a csapatát. A Wwwpont, a Közönséges imprósok és a Dirty Planet gondoskodott róla, hogy a Jazz Club ismét telt házas előadással dübörögjön a hónap utolsó szerdáján. A műsor elején a színészek Andrew Hefler vezetésével három rövid jelenetben döntötték el az előadások sorrendjét.

 

 

A Közönséges imprósok azt a feladatot kapták, hogy egy elképesztően kicsi helyen játszanak el egy jelenetet. A jelenet egy egy négyzetméteres éjjel-napaliban zajlott, elképesztően kicsi helyen. Élveztük nézni, hogyan kerül cukor a kávéba, és a pénz a kasszába, mikor annyi helyed sincs, hogy egy egészségeset ásíts. A Dirty Planet két tagú csapatában Ben-nek egy rabszolgapiacon kellett jópénzért értékesítenie Andy-t. A közönség egy emberként izgult érte, de megúszta! A harmadik csapat rövid jelenetében egy csehovi dráma bontakozott ki a színpadon. Lassan pergő idő, egy orvos, a beteg nővér és a néhány versztára lévő falu okozta feszültség szinte vágható volt.

 

 

Miután megszületett a sorrend, a három csapat 25 percben igyekezett bebizonyítani, hogy ő a legjobb. A Közönséges imprósok a nézőktől az otthontalanság témakörét kapták, rövid jeleneteik eköré épültek. A jégcsapok keletkezése mikroszkópikus közelségből, egy otthon íze a lassan csepegő eresz alatt, egy hontalan apját felkutatni induló fiú keserédes drámája bontakozott ki a színpadon az öt színész segítségével. A csapatot egy vendégmeghívott, a Győri Import Impro társulattól Balla Richie színesítette. A folytatásban a Dirty Planet ürjelenetei segítettek minket egy szürreális világba csöppenni, valahol a kisérleti patkányok szívbemarkoló ketrec élete és a szülés férfi szemmel való megélése adott a közönségnek pár megdöbbentő pillanatot. Hál’istennek! Végül, a címvédő Wwwpont ragadta magához a nézők figyelmét.

 

 

A tériszonnyal mentünk tovább, felszaladtunk a word trade center tetejére, majd kicsit leestünk onnan, közben volt színház a színházban és került egy kis melír a szájra. Hogy számított-e valamit, hogy két színész ünnepelte a születésnapját, nem tudom, mindenesetre ezen az estén is mindenkinek fülig ért a szája! Vajon mi fog történni a következőn?


Következő előadásink



Vissza a teljes listához