Andrew Hefler

Az improvizació engedélyt ad arra, hogy önmagad légy.
Az (a magad), akit talán ismersz és azokat, akiket még nem.

Bojár Iván

Később mondok majd magamról valamit.

Boncsér Sára

Öröm, sírás, fagyi, csönd, harag, titok, képzelet, álom, maszk,vászon. És
ez még semmi. Az improvizáció egyszerre ad szabadságot és fókuszpontot,
magába szippant és mégis elenged, szenvedélyes és megnyugtató. Na jó lehet,
hogy most egy pasiról beszélek, de kiderült, hogy ez az impróra is igaz.
Szeretem. És nagyon komoly a dolog.

Borda Eszter

Számomra az improvizáció olyan, mint egy falat kenyér. Alapvető,
egyértelmű, mindennapi és egyben csodálatos.

Csobay Bence

Két éve imprózok, de előtte nyolc évig színházaztam, amit azért hagytam abba, mert azt gondoltam, hogy nem tudok improvizálni. Most is azt gondolom, de már örömmel bénázok, és a spontaneitás nyilvánossága és direktsége mindenképpen jó érzéssel tölt el. Mióta megismerkedtem a Keith Johnstone-féle színházi improvizációs paradigmákkal, azóta tudatosult bennem, hogy sokkal izgalmasabbak az azonnali hatások, és jobban érdekel, hogy mi jön ki egy emberből, mielőtt elkezd agyalni. Ez érdekel a színházban, ez érdekel az életben!

Elek Ányos

"Nekem a játék nem Játék!" Legutóbb főztem,amit más hűtőjében találtam. Abból
szeretek csinálni valamit ami az orrom előtt van, ami inspirál! Legyen ez
ember, állat, ember-állat, indulat, érzelem, legyen színház! Itt csupa olyan
JÁTSZÓTÁRSAM van akik ösztönöznek! Mindig a játszótéren vagyunk, a
grundon! "...és ez jó!"- mondá az úr! -4-es bass! Erre ő All in-t
mondott... Egy másik. 3 éves gyermek kérdezi tőlem.
– Ányos mit csinálsz vasárnap? – Megyek játszani a gmkba! – És mikor dolgozol? :)
Én csak grundElek! Around the grund.
Mert grund made for you!
– Ányos mit csinálsz vasárnap? – Megyek játszani a gmkba! – És mikor dolgozol? :)
Én csak grundElek! Around the grund.
Mert grund made for you!

Ferencz Attila

Játék, megélés, kiélés. Szabadság. Talán ez a legfontosabb. Az történik amit szeretnék: játszom. Az improvizáció különösen nagy szabadságot ad, hiszen minden játszik, ami bennem van. Minden jelenet, minden karakter más. Azt hiszem a gyerekek is ezt csinálják. Szeretném mindig olyan komolyan játszani a játékot, ahogy ôk.

Fodor Dávid

Az impró és én hmmm... jól meg vagyunk. Kapcsolatunk tartósságának a titka,
hogy Ő mindig képes változni, és mindig mutat valami újat.

Iványi Marcell

Később mondok majd magamról valamit.

Juhász Tünde

Nagyon szeretek tervezni. Biztonságot ad. Átgondolom, hogy nagyjából mi fog történni és felkészülök rá.
Nagyon szeretek improvizálni. Kiszámíthatatlan. Csak az a biztos, hogy bármi megtörténhet.
Ez a „B” tervem.
Nagyon szeretek improvizálni. Kiszámíthatatlan. Csak az a biztos, hogy bármi megtörténhet.
Ez a „B” tervem.

Tóth Juliska

Felszabadít és tanít figyelni, összehangolódni, reagálni, észrevenni,
váltani, változni. Bárki lehetek bármilyen helyzetben. Kikapcsol és
energiát ad. Párhuzamosan kell koncentrálni rengetegféle dologra. Számomra
az impró maga a szabadság; játék olyanokkal, akikkel jó játszani. Imádom
ezt a bandát!






